2024. január 8., hétfő

Godzilla vs. SMSL PL200 - CD játszó teszt

 






CD játszó teszt.
Mert felbukkant valami a piacon, ami szerintem érdekes. Egy teljesen újonnan kifejlesztett CD játszó, nem egy régi modell ráncfelvarrása. Ez erősen ritka. Valaki(k) gondolt(ak) a magunkfélére, akiknek terjedelmes és komoly CD gyűjteménye van, akik szeretjük kézbe fogni a hordozót, a lemezt, szeretjük szagolgatni és lapozgatni a bookletet, és gyönyörködni az artwork-ben.
És van rajta két dolog, ami nekem fontos, az XLR kimenet és hogy ezen át szabályozható a hangerő. Mivel csak végfokjaim vannak, amelyek szimmetrikus topológiával adják ki a legjobbjukat, én erre felkaptam a fejem.




És, ami a lényeg, belül modern csipkészlet, mai technológiás beültetés, mai CD mechanika, nem pedig valami ősrégi Philips CD Pro szörnyűség, amelyet máig istenít az audiofil közönség, csak azt nem tudom, miért, hiába hallgattam számos verzióban...



Akinek a hangminőség fontos, nem nagyon fog találni érdemleges leírást erről a lejátszóról. Az a furcsa eset van, hogy a $700 ár miatt egy adott koordináta-rendszerbe lesz behelyezve, adott árú készülékek közé, esetleg a többi kínai csodához hasonlítva, vagy egy hasonló árú berendezéshez. És ez unalmas, erősen, és tényleg, ez senkit sem érdekel igazán. Hogy egy Topping DAC vagy egy SMSL... az arisztokrata kastély teraszáról nézegetve, ez mind, mind csak a pórnép, egyszerűen indifferens, hogy odalent, a porban, mi lesz a birkózásuk eredménye. Az egyik 19, a másik meg egy híján 20.




Így a HighEnd rendszereket elkerüli, és akik 10k árú erősítőt / hangdobozt birtokolnak, sokszázezres kábelekkel, ők ezt nem fogják meghallgatni. Mert nem szabad emberek, be vannak préselve a HighEnd törvényei közé, az árkeret íratlan szabályai közé.
A koordináta-rendszerekből való kitörés engem mindig érdekelt.
'Szabadság', ez a jelenség szinonimája.

A zenében is fontos, az Early Music területén különösen.



 

Tehát, be kellene tenni egy igazi drága rendszerbe, hogy kiderüljön a teljes igazság, és az jóval érdekesebb lenne, mint egy teszt egy Shanling, vagy Technics, vagy egy Rotel ellen. Nem  találtam ilyen tesztet, így hát, megtettem én magam.
Az ellenfél ezért egy nagyvas lett, egy Godzilla, egy audiofil csúcsragadozó, a Mark Levinson 512.

Számomra ez a világ legjobb CD játszója. 

 

 


 

Azért, mert abban nagyon-nagyon jó, ami nekem legfontosabb a mesterséges hangvisszaadásban. És állva hagyja a mezőnyt, a többi, amúgy nagyszerű játékost.
Hogy mi is az?, hát, ezt kissé nehéz körülírni. A hifis dolgok nagyszerűsége, a felbontás, meg a basszus, meg a tér, bla... bla..., ezekről itt kár beszélni, mert ezt a belépőt már az ajtóban elkérték. Inkább valamiféle varázslat, egyfajta speciális hangtér, és feltétlen és kérlelhetetlen tónushűség, ami a klasszikus zenehallgatásnál akár ízlésformáló is lehet.




Technikailag olyan, mint az összes drága HigEnd CD játszó; benne van sok anyag, sok szakértelem, speciális megoldások, és számos lehallgatás-teszt a fejlesztéskor. Pl. ez utóbbi miatt van benne az AD1955 konverter, nem pedig valami másik, esetleg (már akkor) jobb paraméterű csip.





Az egész egy ipari műremek: Esoteric mechanika, és olyan tápellátás, mint egy erőmű, két nagy trafó, legalább 15 féle külön betáp a különféle stage-eknek.

Iszonyú bonyolultság. Jelút kilométer hosszan. Ráadásul nem real-time lejátszó, hanem a kiolvasott adat egy tárolóba kerül, onnan megy további kezelésre, ide-oda vezetgetve a négyzetméteres alaplapon, meg a különválasztott stage-eken, mire végül eléri a kimeneti op-ampokat meg a csatlakozót. Szinte érthetetlen, hogy a labirintus végén hogyan jön ki ennyire jó hang.
15 kiló tiszta Amerika.
Az XLR itt kötelező. És benne egy analóg hangerőszabályozás, ami nekem fontos.



Az PL200 ehhez képest egy miniatúra.
Egy ékszeres doboz.



Kicsi, inkább personal hifi feeling. Nagyon tetszetős fém ház, annyira pontos vonalakkal, ami kizárólag csak CNC megmunkálással érhető el.




Kezelése egyszerű, kényelmes. A fedél is szép darab, finoman illeszkedik - én nem használom. A fedél nélküli használat is egyszerű: picit tovább kell a 'play'-t nyomni, mondjuk 2mp. elég is, és elindul. Halk, és minden létező és karcos lemezt, CDR-t, mp3-at, akármit olvas, villámgyorsan.
Ezek a zongorabillentyű gombok - szép és jó, nekem nem érdekes, hozzájuk sem érek, én a távirányítón lógok, minden vezérelhető arról is.

Belül, egy vadonatúj, zászlóshajó konverter csip az AKM-től, azért ez finom dolog. Rövid jelutak, fizikálisan minimál-koncepció.




A beállítások: egyszerű, logikus minden. Egy kivétellel. Ott mindenki el fog akadni, ahol én: a PCM szűrőkből van 6 féle, és egyik sem 'default'. Akkor most melyik legyen?
A használati útmutató nem ad választ a kérdésre.
Szerencsére előtaláltam az Interneten a megoldást, van egy remek cikk erről, itt:

How to pick the best filter setting for your DAC

Annyira jól megírt dolog, hogy én simán elhiszem, és tartom a javaslatot, vagyis az 1. szűrő, ez az alapbeállítás, a SHARP ROLL OFF, ezt használom azóta is. Amúgy, itt eltérhetnek a vélemények, ugyanis van egy olyan beállítás, a SUPER SOFT, amely a gyakorlatilag 'legendás' NOS beálláshoz közeli karakterisztikát adja, vagyis az a legjobb szűrő, ha nincs szűrő, van, aki erre esküszik. Pl. Audio Note, ez ugye mond valamit? Igen, van akinek azt, hogy maradtak volna inkább az LP játszóknál, mert a CD játszóik hangja nem tud áttörni egy szintet, és van, aki meg nagyon szereti őket, - az biztos, hogy a reputációjuk extrém erős.
Egy érdekes játékterület ezeket próbálgatni, kicsit a személyre szabást adhatja.

Ami még fontos: a hangerőszabályzó. Ez viszont egyszerűen tökéletes. Úgy tűnik, hogy dupla logaritmikus, D-log típusú, vagyis, a kicsi hangerőtartomány, a nagyon halk rész az elnyújtott, és haladva felfelé, közelítve a maximumhoz, gyorsabban emelkedik / erősödik. Nekem, és a Heed Nexus blokkoknak ez nagyon-nagyon finom dolog. És gyors és módfelett kényelmes. Kicsi hangerőn is nagy dinamika.
Az ML nagyerejű, 8V-ot is meghaladó XLR kimeneti energiabombája kissé túlvezérli a hangerőszabályzóját, állandóan a legkisebb hangerő-beállítás környékén kell lavírozni, emitt, a PL200-nál meg inkább a felső harmadban.



A távirányítók?
Mindkettő kényelmetlen, nehézkes és kellemetlen.




A ML egy monstrum, egy kilós, tömör alumíniumból kimart ház, horror költség, ($1000 körül). Pici gombok, és fém, és hideg, és rendkívül rossz megfogni akkor, amikor a szobában 30ºC alatt van. Süti a kezemet a kisugárzó hideg. És, ha leesik, mert minden távirányító leesik egyszer, akkor betöri a járólapot, vagy megjelöli a parkettát, az biztos...
Az SMSL a másik véglet: olcsó, műanyag, kellemetlen fogású szintúgy, csúszós is, pici gombok, ez sem esik kézre sehogyan sem.
Szerencsére van megoldás, én már régen kreáltam egy olyat, amit szeretek; Kínából jött ez is, fém ház, komoly anyag, de könnyű, alul keményfából, már megfogni is élvezetes, a gombok úgy elosztva és arra megtanítva, ahogyan én szeretem, ahogyan én használom. Kissé seniorhasználat-feeling, de nagyon-nagyon kényelmes a kezelése.





*



Lássuk.
Elsőre, megkínáltam valami olyannal, ami nekem fontos: viola da gamba. Rendkívül felhangérzékeny, elég egy rossz vezetékezés vagy egy manőver a hangváltóban, és megborul az összhang, de rögtön.


Ez jó.
Nagyon jó.
Nahát, egy CD játszó, ami kezeli a gamba hangját. Ha tudnátok, micsoda nevek elvéreztek már itt...

Zavarba ejtően jó. Tökéletes tónus. Az ML is szereti, nagy varázslatot csinál itt mindig. A PL200 is szereti, ő is varázsol. Másképp, nyilván. Az ML egy 'nagy' hang, nagy hangtér, színes és zengős, a sávszélekkel elkápráztat. A PL200 tisztább kissé; középen különösen finom, valami áttetsző tisztaság jön le. Az alaptónus, a magas / mély arány majdnem hasonló, az ML színesebb, a PL200 közepe élőbb kissé.



Pengetősök, régi lant és gitárzene.
A PL 200 nagyon gyors, ez nagyon fekszik neki. Van valami különleges húrtisztaság, ami rögtön kihallatszik. Az ML is gyors, de van egyfajta színezet rajta, ami teljesen valóságosnak tűnik.


Lassan eljutunk a hifi egyik alapkérdéséhez: a dúsabb tónus, az színezés, vagy pedig a több felhang jelenléte? Aki a valósághűséggel jönne, késő, mindkét készülék már maga mögött hagyta, most már valamiféle szépség-gyártás van inkább.


Folia futam SACD-ről:




Mindkettő lenyűgöző.
Az ML hajszálpontosan tudja, meddig lehet megközelíteni egy hegedűt, hogy jól hallgatható maradjon. Nagyon szép tónust generál.

A PL200 bizonyosan beljebb tud menni, és úgy, hogy semmi bántó él nem keletkezik. És szintén nagyon szép tónussal. Az SACD miatti előny az ML-nél minimális; kicsit nagyobb hátsó teret csinál, és meghinti alig hallható zörejekkel a hangteret, de ezek meg a PL200-nál is hallhatóak a 'közelítés' miatt.






Csembaló.
A CD játszók, sőt, a digitális technika rémálma. Annyira felhangdús, hogy a rossz hifi esztétikai, majdnem fizikai fájdalmat képes előidézni. Az ML-t annak idején, 10 éve azért választottam, mert az egyetlen volt a hallott nagyvadak közül, amelyik ezt tökéletesen megoldotta. Furcsa módon, itt az alapszintű CD játékosok még majdnem tűrhetőbbek, akár egy autóhifi is, mert a zűrösebb felhangokat egyszerűen lenyelik, meg sem tudják szólaltatni. A nagyoknál van probléma: pl. a nagy Esoteric vagy egy Naim555, itt konkrétan hallgathatatlanok számomra.

A PL200 itt egyenesen nagyszerű. Valami különlegesen jó. Csak kitaláltak valamit az új AKM csipnél. Annyira, hogy meg merem kockáztatni, hogy jobb, mint az ML. Jobb a húr-szétválasztás, a csengés-bongások tisztasága nem engedi összezavarodni a dolgokat. Az ML is remek, de egy kicsit nagyvonalúbb, ott is nagyhang akar lenni, ami alapvetően nem az. A balhésabb felvételeken egyértelműen fárasztóbb. A húrpengései azért ennek ellenére, rendkívül tetszetősek.





Zongora.
Nem egyszerű feladat ez sem. Főként a tónus, mert azt mindenki ismeri. És nem az óriási forte leütések, ez engem nem annyira érdekel, az sokszor csak lóerő kérdése. Inkább, ami rázósabb sokkal, az a balkéz piano, vagyis a középmély-mély billentyűk, pici leütéssel, amikor csak simogatja a játékos őket, ezek hajlamosak mindenféle színezetet felszedni magukra. Élőben is egyébként.
Az ML nagyon jó. Mondjuk, mindenből nagy fekete óriás-zongorát csinál, de tetszetős, nem tagadom.
A PL200 itt virgoncabb és gyorsabb, a balkéz piano egyértelműen jobb, a tónus szintén nagyon szép. Nehéz lenne dönteni.



Nagyobb zenekar, kórussal. Az ML megint durva előnyt kapott, ugyanis ez megint egy SACD, amúgy, az egyik legjobb felvétel, amit valaha klasszikus zenében hallottam.
De itt is nagyon jó a PL200. A szólamtisztaság egészen lenyűgöző. Az ML itt megint a sávszélekkel tarol, mélyebbről engedi előre a zenét, valami egészen hihetetlen módon. A kontratenor hangján egészen enyhe sivítás, pontosan, mint az élőnél, a PL200-nál semmi ilyesmi, inkább egy angyali tisztaság, pontosan, mint az élőnél.:)
A PL200 tiszta és nyugodt. Szárazabb kissé, és pont arrafelé, mint a BBC hang.
És itt a szopránok egyértelműen jobban ki merik ereszteni a hangjukat a Levegőég felé. Bátrabbak és szárnyalóbbak, lelkesebbek. Az ML hangján ott van egy kicsi arisztokratikus szégyenlősség, vagy inkább úri tapintat, hogy ne zavarjuk a közönséget semmi esetre sem, ki tudja, mifélék, talán meg sem érdemlik. Mint a luxusautók. Minden körülmények között finomak; ha csordogálunk, 60 km/h-val egy árnyas erdei aszfaltúton, akkor is, meg ha úgy hozza az élet, hogy 6500 rpm kell tartósan egy kigyorsításhoz, akkor is.
Hogy mi itt az igazabb? Nem tudom, komolyan, fogalmam sincs.

Érdekes módon mindkettő azzal operál, hogy a legtetejét, az egészen-egészen magasakat csak úgy a hallásküszöb környékén járatja. Igen, itt valószínűleg bejátszik, hogy a Spendorban ultratweeter van. Igen, mondhatnátok, hogy aki 15k fölött bármit is hall, az összeteheti a kezét, és minek ezzel foglalkozni egyáltalán..
Nem ilyen egyszerű a helyzet. Aki elolvasta a fenti linkelt oldalt a szűrőkről, észrevehet pár furcsa dolgot. Itt van ez a kép, pontosan az általunk használt szűrőt használva:



Látszik egy tesztjel, meg a hullámos, csillapodó lefutása nullára. Nem kell félni, itt mikro- meg nanoszekundumokról van szó. De az is látszik, hogy van 'visszahullámzás', visszatükröződés. Vagyis, a 15k fölötti, nem hallható tartományban nem lehet büntetlenül manőverezni, bizonyosan hallatszódni fog.



*


Szóval.
És a jazz?
És a rock?
És a blues?
És az igényes elektromos zene?
És a Diana Krall meg a Brothers in Arms meg a Dark side of?
Meg a Super Bass Trió?
Meg a Coltrane, meg az Kilencedik a Londoni Szimfonikusokkal, 1958-ból?
Meg az MQA?
Meg a dac-ként való használat valami fájlalapú forrásról?
Meg a kapcsolható fejhallgató-erősítője?

Hát, hogy ezeken mit csinál a PL200, az engem hidegen hagy. Engem az érdekel, hogy az én kedvenc zenéimmel mi történik, lemezről.
De a legvégén, puszta kíváncsiságból, mégis csak betettem egy Patricia Barber SACD-t.

 


Nagyon-nagyon igényes felvétel, és kétségbeejtően műanyag hangszerhangok. Az ML odavarázsolja a szobába azt a HighEnd Show érzést, igen, amikor menetből ki is jöttünk a szobából, fél percet bírtunk csak, ahol csillogó szemű tömegek ülnek szájtátva. A PL200 sem tud legyártani valami nagyszerűbbet, de ott legalább kicsit hallatszik valami enyhe akcentus Patricia hangján. Egyikük sem tud odavarázsolni olyasmit, amit mondjuk Hughues Deschaux hangmérnök, egy Alpha-n, akármelyiken, ujjgyakorlatként bemutatott nekünk.
Mondjuk, itt:





*


Verdikt?
Az nincs.
A komplikált, összetett zenéknél talán látszik a kétféle megközelítés.
Az ML nagyvonalú, kissé hazudozós, ha kell, beábrázol, beszínez akármit, csak tetsszen a produkció. Olyasmi, amire az audiofil közönség azt mondja,  'analógos'. A jó értelemben. Hozzáteszem, hogy az eleddig hallott LP játszók hangminőségét messze-messze meghaladta, cserében, számtalan, véget nem érő szócsatát a nyakamba akasztott az LP fanok lőállásaiból.
A PL200 szikárabb, pontosabb, és középen van valami nagy varázslat. Pont a spektrum közepén, ahol az emberi hang van. Meg a viola da gamba, meg a zongora. Annyira erős a hatás, hogy hirtelen visszatérve az ML-hez, igen beültünk a luxuslimuzinba, minden megvan, a hifis Mennyország, de konkrétan hiányérzet van ott középen.



Mintha enyhe fátyol lenne a hangon. Hiába van meg a nagyfelbontású basszus, hiába van meg a leges-legteteje, még talán jobban is, (vajon?), de akkor is hiányzik valami.

Úgy jártam, mint Odüsszeusz, amikor hazatért, és frissen nyírt szakállal, szép ruhában, (az összes kérő legyilkolva), kószál az ihtakai piacon, és egyre csak arra gondol, arra a hangra, amit az árbóchoz kötözve hallott a Szirének szigete mellett elhajózva.


Akkor, jobb, mint az ML???
Buta kérdés. Az audiofil világban erre egyféle válasz lehetséges, az, hogy nem, semennyire, semmiképpen. Vicces még a feltételezés is.
Mert farkastörvények vannak.

És ez lehetséges, hogy nem is fog kiderülni nektek, így, mit énnálam, hiába szaladtok, és vesztek egyet hirtelen lelkesedésből..
Hogy miért?, mert a fenti hangesemények nálam, az én szobámban történtek. Csak ott, én nyilván erről tudtam írni csak. Ennek a tesztnek a körülményei általatok nem lesznek leutánozhatók. Semelyikőtök nem hallgat 15k CD játszót egy 30 éves BBC hangdobozzal. Nem tudjátok, hogy egy Heed Nexus monoblokk-pár mire képes, szimmetrikus rendszerben. Vagy hogy egy Radnai kábelben mi az az annyira jó, hogy kiüldözte a méregdrága HighEnd kábeleket.
És teljesen más az ízlésetek, más a szoba, más a szőnyeg.
Minden más.


Egyetlen dolog köthet össze: a hifizés, meg zene szeretete. Meg a jó CD-k.

Nézzetek el a képernyőn jobbra. Még, egy kicsit, felfelé kell görgetni. Ahol a lemezekről esik szó.
Azt hiszem, ez az igazán fontos. 

A fentiek - csak játék, semmi több.
Nem is kell nagyon komolyan venni.



Jó zenehallgatást,

Chord



*         *         *





_____________________________________________
2024. február 17.

Egy bő hónap után, visszaolvasva, minden áll.
Egy kivétel: a szűrőhasználat. Hosszú távon a 'Super Slow' lett az, aminél maradtam. Nagyon furcsa. Mert akár menet közben is változtatható a szűrő beállítása, pici a különbség, az első másodpercekben valami hallatszik, aztán beleolvad a dolog a zene hallgatásába, konkrétan, én utána nem is nagyon hallom. Hosszú távon viszont képes eldönteni, hogy mennyire szeretjük hallgatni. Ezzel a 'Super Slow'-val én nagyon.
A hivatkozott cikkírónak igaza lehet technikailag. Csakhogy, a természetben soha nincs pre-ringing; a hangok valós lecsengése jobban hasonlít a 'Super Slow' jel utáni kissé kaotikus függvényvonalaira.
Szóval, csak óvatosan.
Még annyi, hogy a két tápegység nagyon erősen eltér; ráadásul a PL200-é az akkora kb., mint két húszforintos; a tápkábelek hangi viselkedése mégis hajszálra egyforma.
Vagyis, lehet bátran kábelezni.:)




_____________________________________________

Thank you for the images:

1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17