2016. november 27., vasárnap

BBC calling - Spendor vs. Harbeth

BBC monitorok.
Meg BBC hang. Mi is ez?




Az eredet visszanyúlik az angol stúdiótechnika hőskorába, kb. 70-es évek. Próbáltak új mérföldköveket kijelölni a stúdiómonitorok ’minőségbiztosítására’; egyik fő cél a technikai korrektség (torzítások lejjebb vitele, sávszélesség kiterjesztése), és a beszédhang érthetőségének javítása; ebből aztán átkerült néhány dolog a hifi világába, később ez az ún. BBC iskola néven vált ismertté.

Pár évtized után még mindig létezik ez a műszaki filozófia, a cégek szétváltak, ill. megszűntek, az emberek helyezkedtek, manapság a Harbeth és a Spendor az, akik komoly palettával és rajongótáborral rendelkeznek.



Néhány jellegzetes ismérv:

Vékonyfalú doboz, bitumen (újabban kompozit műanyag) lapokkal csillapítva. Ez úgy értendő, hogy tényleg vékony, vagyis létezik nagy monitor 9mm falvastagsággal.(!!!)


Itt kicsit meg is állhatunk, mert fontos, merthogy nagyon hallatszik a hangon. Az egész úgy kezdődött, hogy súlycsökkentés kellett, mert nehéz volt cipelni a monitorokat külső színhelyekre. A hang egy nem várt, meglepően nagy változást kapott, amelyet ügyesen sikerült a jó, szerintem a brutálisan jobb irányba terelni. Ez nyílt szembefordulás az akkori, de a mai kánonnal is. Nyissatok ki egy hangdobozépítő szakkönyvet, teli van azzal, hogy a rezonancia káros, csillapítani kell, minél vastagabb legyen a dobozfal, lehet akár dupla, triplafalú, homokkal töltött is, szóval ennek eredménye a mai drága monstrumok jelenléte a 6 meg 15cm vastag meg beton meg egyég holt falakkal.


Akkor most mi van…??
Kicsit gondolkozzunk, az nem árt. Téglatest formájú bezárt térnek lesznek rezonanciacsúcsai, adott frekvenciákon. Mindig. Bármennyi vattát is benyomunk. Ez fizika. Csak beszéljetek bele a kivett hangszóró helyébe. A fájdalmas az, hogy ezek egy csoportja pont a középtarományt rongálja, mert kegyetlenül színezi, a felsőbasszus meg katasztrófa lesz, igen, itt van igazuk pl. az open-baffle fanoknak. Dobozhang. A beszéd-érthetőséget meghökkentően lerontja, kis hangerőnél egy férfi szpíkert alig értünk. Innen indultunk, ugye? 


A dolog mégsem annyira szörnyű, mert a dobozfal (ha nem túl vastag), pont ezekre jobban berezeg, a csúcsok energiáját automatikusan elnyeli, illetve átteszi egy más frekvenciára. Ez utóbbit pedig a felhelyezett bitumen lapok hővé alakítják. 



Minél vékonyabb a doboz, annál nagyobb a rezonancia-fűtés, annál színezetlenebb a hang.

Nézzük meg az ellentábort. A vastag dobozfal egy bizonyos méret után valóban holt anyag, ellenáll a rezgésnek, nem engedi magát mozgatni. A csúcsok energiája azonban ott lesz, ők mindenáron valamit akarnak rezgetni, és meg is teszik. De mit?, hát ami marad, ami egyáltalán rezegtethető, persze, magát a hangszóró membránját. Folytassam, hogy itt mi lesz…? Persze őket sem ejtették a fejükre, ott igyekeznek a keresztváltóval meg a driverek kiválasztásával úgy manőverezni, hogy mégis sima legyen az, ami csúcsos.

A gyakorlat azt mutatja, hogy mindkét úton lehet jó dobozt készíteni, de az tény, hogy a vékonyfalú iskola tagjai másképp szólnak, főleg a beszéd középtartományban. És a beszéd középfrekvenciája az mivel is egyenlő?, igen, a zongora, meg a viola da gamba meg mondjuk egy szopránária. És a csembalót meg sem említettük.


Innen jön az, hogy a komolyzene és a BBC hang nagy szerelmesek.
Meg az, hogy effektíve nagyon nagy hangerőt ezekkel nem lehet elérni, mert ez a rúgózás azért  rendesen eszi a befektetett elektromos energiát; ráadásul, gyorsulásokról lévén szó, exponenciális görbe szerint. Óriás hangerőn már összezavarodnak a dolgok, bizonyos rossz rezgések átveszik az uralmat. Innen jön az, hogy rockzenére csak mérsékelten szerencsés.

És nem hagy békén a feltételezés, hogy egy óriási összeesküvés van a dologban, a vastagfal javára. Fordítsuk meg a dolgot, nézzük a technológiát. Próbáljunk hagyományos, gyors és olcsó módon 9mm falból építeni. Oldalak 45 fokba, furnért el sem kell vágni, (káva), elő-, hátlap rá, és kész. 


Nem fog menni, mert egyszerűen nem tartja meg magát, kell egy keményfa segédkeret, egy betét, ami összetartja az egészet. A  3 meg a 6 meg a 12 cm falvastagság az asztalosok álma….könnyű összerakni, atomstabil, emelgetni meg majd a tulaj fogja targoncával, aki a nagy zsét kipengette rá, mert ugye köbméter per áron fog a ceruza…a vékonyfalú az nagy b…szakodás, keret meg keményfa meg hogy kéne összerakni, kicsit belecsiszolunk, elfogy az anyag, stb….


Aki ezt kétli, az gondolkozzon el a piaci pszichológiáról, hogy vajon a hány kilós dobozt lehet eladni drágán?



A közép, ill. mélyközép általában valami műanyag, polipropilén vagy bextrén, jó nehéz. Az erősítők rémálma?, igen, az. Ide-oda mozgatni, mintha egy szeneskocsit gurigatnánk pl. a papírhoz vagy a kevlárhoz képest. Még az alumínium is könnyebb,
De megint, akkor miért?
Mert kiderült, hogy egyes elszíneződések eltávolítása így egyszerűbb, mint elektronikusan. Fülre sokkal jobb. Gyakorlatilag egy mechanikus szűrő.



A tweeter általában igen jó minőségű, régen ScanSpeak legjobbjai közül, ma pedig Seas vagy Audax vagy amit elérnek valamelyik drága darabja.
A keresztváltó elég bonyolult, rémisztő induktivitások, légtekercs ezért kizárva, komplett alkatrésztemető, de a magasnál pl. nem szokott lenni soros ellenállás illesztőtag. A magas szűrő meredek, a fázis erősen elforgott, annyira, hogy sokszor fordított a tweeter bekötés.


Viszont zseniális összhang a magas-mély között, soha, de soha nem hallható ki a tweeter hangja, ez mindre jellemző.


Krumpli kábelezés.
Az újaknál nagy nehezen megjelent a szlogen, hogy OFC réz, de csak ennyi, no misztika, no 200e belső kábelezés.
A bikábelezhetőség, ha van, csak piaci okok miatt kiépítve.
Mindig van állvány, mintha tilos lett volna az állódoboz, ez valószínű a stúdiómúltból jön. És az állvány általában open-frame, nagyon régen, meg legújabban ultra-light, nevetségesen könnyű.



Nézzünk egyet a múltból, a Spendor SP2, amely 1987-től állt csatasorba. 


A tervező ős-beltag BBC-s Spencer Hughes, - a feleség Dorothy a második szótag, - 1971-től már hangdoboztervezéssel kelt és feküdt; az LS3/5a meg a BC-1 diadalmenete megvolt. Ez új dolog volt.


Kétutas, bassz-reflex rezonátorcsővel, semmi extra. Illetve ez a kinézet, ez ma már botrányos. Vastag, kézzel kent polopropilén mélyközép, porvédő nélkül inkább egy félbemaradt DIY projectre hasonlít. 


A tweeter egy ScanSpeak D2008, a nem ferrofluid hűtésű, azt csak később jött. Ez viszont finom, ma sem olcsó. 


Vezetékek, a mélyhez vékony, magashoz nagyon vékony sima réz, váltó teli ódivatú vasmagos trafóval, kondik sima MKP, olcsó. A kabinet pozdorja, 11-13 mm körüli, vastag bitumen lapokkal. A kor látszik, erősen viseletes, tökre besárgult, ami be tudott, de minden eredeti és minden működik. Igazi furnér, a fekete festés gyári. Csatik a II. világháborúból.
Hogy miért ez?, mert ez egy első verzió, továbblépés a BC-1-től, a modern korba, valami új szisztéma első verziója. Amit valaki kigondolt; rajta az alkotás hímpora. Persze kiderül aztán, hogy semmi sem véletlen, az SP2 sorozat, az SP2/2 meg a 2/3 a Spendor legsikeresebb tagja, messze több fogyott belőle, mint az összes többiből, beleértve a stúdióalkalmazásokat is.
Meg pont volt egy kéznél, egy barátom 15e minihifijének a végén nyomja az operákat kb. 3 km távolságra tőlünk, jó régen még az enyém volt.

A másik versenyző a Harbeth sikerdarabja, az új m30.1.


Alan Shaw tervezése; ő is ott volt fiatal srácként a BBC Research Departement mérnökcsapatában. Tudja, hogy mit csinál, a Harbethnél jó a hang, most szépen is megy nekik.




Kétutas, basszreflex, rezonátorcsóvel, nagyon szép. A mélyközép vékonyított polipropilén, speciális Radial szisztéma szerinti építéssel, áramvonalazott porvédővel. A tweeter egy SEAS, igazi mai darab, űrtechnika, komoly, 25kHz-ig könnyedén átvisz, nyílegyenesen, mint egy ultratweeter. 


A kabinet MDF, ez is vékony, bitumenhez hasonló lapokkal csillapítva. A váltó finom, audiofil alkatrészekkel teli, a vezetékezés itt sem különleges. Csatik igényesek, mai divat szerint.


Hogy miért ez?, mert én is olvasok hifis sajtót, és ennyire egybehangzó jó vélemény ritkán csoportosul egy hangdoboz köré. Szuperlatívuszok garmadája. BBC hangot nagyon szerettem, pénz éppen volt, meg egy eladó példány is, így megvettem.

A Spendor picit magasabb, a Harbeth picit szélesebb, egymás állványai jók. A Spendor leheletnyivel azért nagyobb.
Az elektronika erős, ezeken ne múljon semmi.
Persze ez így pont nem igaz. Mert rendszerekben kell gondolkodni, meg szinergiákban, de legalábbis az erősítő-doboz összeragadtsága itt kulcsfontosságú.

Előítéletek, elő-olvasások:
A Harbeth mindenen jól szól, olcsó rendszer, drága rendszer, mindegy, kiemelten zenei, talán a legjobb monitor jelenleg, nagyobb térben javasolt a szubláda, a tweeter különösen jó.
A Spendor sokmindenen nem szól annyira jól, elég válogatós, SE csövesekkel halovány, se alja, se teteje, de nagyon-nagyon zenei, néhányan panaszkodnak, hogy mélyhiányos, még normális tranzisztorossal is, a közepek rendkívül szépek, és volt olyan hifis újságíró Angliában, akinek évekig etalonja volt.
Árak szerint az új verziók kb. egál, a használt árak itt 1:8, mert a Harbeth új modell, és csak 2 éves, a Spendor meg szinte harminc.

____________________________________________________________________________

Lássuk.
Először az SP2.
Zongora, Frescobaldi átiratok és improvizációk, élő felvétel.


Finom zaj, a közönség vár, aztán végre bejön, taps, nagyon kellemes színnel, leül, tisztán hallatszik a tompa puffanás meg a szék halk reccsenése. Pont arra gondolok, hogy mennyi mindent összehallgattam már, de ez a taps ez de mennyire jó, amikor belekezd. Végigfut a klaviatúrán, aztán mondja a gondolatait Frescobaldiről.  Nekem meg a hideg végigfut a hátamon.
A hang egészen egyszerűen döbbenetes. Sodró, lendületes, nagyon tiszta. Beütéseknél  óriási energia. Dinamika pazar; fürdik a piano-forte lehetőségeiben, amit a zongora nyújt. Felhangok egyenként számolhatók. Óriási tér, akkora jelenlétérzet, hogy a másik szobából úgy tűnik, hogy tényleg itt egy nagy fekete zongora. A lecsengések másodpercekig lebegnek.
Új lemez.
Folia variációk SACD-ről.


Dob jó.
Hogy jó? Inkább brutál. Alsó oktáv hihetetlenül tiszta. Gyors, feszes. Ez nagy szó, mert ezen a helyen 10 perce még egy AN-E mutatta ugyanezt, ahol 27 Hz-en még van lesugárzott energia. Ebből egy villámgyors tanulság-levonás, miszerint a mélyeknél nálam a szoba a szűrő, nem volt itt soha 27 Hz, se 40, se 50, hanem csak keveredett felharmonikus-kavalkád…
De akkor is nagyon jó mélyek.

Szoprán ária. Nem könnyű feladvány.


Itt jön ki teljesen tisztán a BBC iskola lényege. Mert valami egészen furcsa megközelítés. Mert a belépéskor meghökkentő. Kiemelkedés, felemelkedés. Mint amikor egy atom-tengeralattjáró felszínre emelkedik a csendes vízből. 


Zavaró színezetekből egy jó adag lefoszlott, a hallgathatóság megnőtt. Mintha lenne egy másik réteg a zenében, egy mögöttes, egy fontosabb. Amiről eddig azt hittük, hogy jó sávszélek, (AN) most úgy tűnik, hogy inkább valamiféle rárakódás. Most színtelenül színes, a rejtett dolgok hallhatóak.

Nézzük a 30.1 mit csinál ezekkel a felvételekkel..
Zongora.


Ismét döbbenet. Picit halkabb, jobban eszi a wattokat. De alapvetően hasonlít. Erősen hasonló. Várom, hogy az eltelt 30 év mit ad hozzá a sztorihoz.. Hát itt nem sokat. Inkább a legaljából kicsit levesz, picit hátrébb tolódik minden. Rendkívül finom és kultúrált. Még mindig nagy a zongora, de nem zongoralakk, hanem csak viasz, de szép a fény.


Folia. Itt jobban kijön az, ami a zongoránál sejthető volt. Az alja kicsit odalett, kevesebb a dráma. Leszíntelenedés. Viszont a leges-legtetején felbukkan valami érzékeny hártya, mint egy aura, körbeveszi a hangot. Nagyon élővé tesz mindent.
De fakó. Vagy inkább óvatos. Az SP2 lerohan, drámázik és hisztériázik, a 30.1 tárgyal és meggyőz.
Szopránhang.


Nagyon jó, itt erősen hasonlítanak. A beütések halványabbak. Megint feltűnik ez a felső-háló, ez zseniális. Ilyet a régi ScanSpeak nem tud, ez tény. Értem már, hogy a Super HL5 (az eggyel nagyobb Harbeth) tulajoknak miért fáj, hogy ők nem kapták meg ezt a csoda-tweetert.
A mélyeknél megint ott a korlát. Mintha vonalzóval húzták volna meg a határt, legalulra nagyon kevés szűrődik.
Az SP2 azt csinálja itt, mint az AN-E; az alja beleveszik a lenti világba, a szoba korlátjaiba meg a felvétel minőségébe, gyakorlatileg nem hallatszik a határ, ahol kifullad.

Vissza az SP2, lássuk, fáj-e az új tweeter.
Hát nem. Fellélegzik a zene, kinyílik. Gyorsabb, szebb, jobb, nem vitás. Egy nagyobb hang. Egyenesebb. Lehet, hogy többet mutat, mint a valóság? Nem tudom. A 30.1 egy patikamérlegen kiegyensúlyozott, beállított hang, picit hűvösebb, a leszíntelenedés nekem kicsit sok.

Próbáltam kicsit hosszabban élni vele. Nem ment. Állandóan ott volt a sóvárgás a szélesebb spektrumra, a lerohanásra, az attraktivitásra.

_____________________________________________________

Na, eddig a teszt.
Próbáljunk valamit levonni a dolgokból, vagy hagyom, hogy rohanjatok venni egy SP2-t, ott van Sanyinál az SP2/2 eladó, a HighEnd világában nevetséges áron?
Hát, csak óvatosan. 
Mert emlékszem, mit csinált más elektronikákkel. Pont ez, mert az enyém volt. A zongora finom volt, de a középmély kuszált, zavaros, felül nem lélegzett. Csövessel egyenesen semmilyen, max egy jó átlag, az árát persze bőven megéri. Más szobában akár mélyproblémák lehetnek.
És másik láncban az eredmény fordított lehet. A Harbeth híres arról, hogy olcsóbb láncban is nyújtja a lényegét. A Spendor meg arról, hogy elég válogatós. Emlékezzünk az idei Show-ra, mekkora sztár volt a Harbeth.
Itt az erősítő-doboz párosításról is erősen szó van. Ez a Heed Nexus egy kapcsolástechnikai különlegesség, jó, ha 4 pár létezik; ráadásul szimmetrikus a jelvezetés. Zsolt mondta, hogy nem fog megijedni a bonyolult keresztváltótól. Vagyis a fenti eredményt nálatok semmi sem garantálja. 
Vagy mégis…?
Sokat segítettem, ugye? :)
Mindenesetre jól kihazudoztam magam, most iszom egy jó kávét, és felteszem a Cantiga-s lemezt, az utolsó számot, lehet, hogy párszor le fog menni megint. Hihetetlenül jól szól. 
Mert reggel óta erre várok.
Talán az egész BBC históriában ez a legfontosabb nekem. Hogy várjuk, mert annyira közeli lesz a zene.


P.S.
Ja, hogy akkor mi lett?, hát az AN-E ilyetén módon kitúródott a helyéből, most egy barátomnál 300B-vel szépen szól, az SP2-t visszavásároltam, oda egy Prelúdium került, az is szépen szól. A 30.1 kikerült Hamburgba, ott is nagy az öröm.
Tehát vissza a 15 évvel ezelőtti dobozhoz.


Olyan pont, mint Escher képén.
Ezt a barátom mondta, amikor nagy zavartan kinyökögtem, hogy hadd maradjon már még a Spendor tovább, de hogy meddig, kérdi, hát, mondom, fizetném az árát, ide meg hoznék helyette valami mást....
Jót nevetett, megértette egy másodperc alatt, hogy mi a helyzet.

Gyalogolok, mindig felfelé, és mindig ugyanoda.
De hát ez a hifi, nem?
Legalább sok jó zenét meghallgattunk közben….


_____________________
Teszt berendezései:
ML512 CD játszó, Heed Nexus monoblokk pár, AZ Absolute hangfalkábel, hálózatik és összekötő PowerR, Rudolf-féle drótok, ultrakönnyű open.frame állvány, jó szoba.

_________________________
Képek:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23