2016. szeptember 21., szerda

Love is Strange





Ismét egy Alpha.



Hogy miért szeretjük őket?
Mert egy Alpha, az nem egy sima CD, sosem. Sokkal több. Az egyik legfontosabb, hogy van egy rendszer, amelyre fel vannak fűzve a gondolatok; azok a gondolatok, melyek zenei alátámasztása zajlik a lemezen.
Itt pl. a lant-consortokról van szó, hogy mennyire sok volt, de legtöbbjük nyom nélkül tűnt tova; a lant és a virginál szerepéről, hogy vették át egymástól a dallamokat; az improvizációkról, a híres dallam-alapokról, melyre megszámlálhatatlan átirat készült, pl. az In Nomine vagy Dowland Lachrimae–je. Hogy a formai kényszer nyomása micsoda remekműveket hozott létre; meg hogy egy harangszó imitálása két hanggal mindössze a basszuskíséretben, hogy ez micsoda hipnotikus erejű dolog lehet. 



A hangszerek, melyeken játszanak, már egy különlegesség. A lant-félék szinte mindegyike képviselteti magát, a kíséret virginál egy mother–child redszerű; vagyis a hangszer tetején, ritkábban mellette, van egy rövid oktávnyi billentyűzet, úgy külön, vagy kapcsolhatóan a naggyal; egészen varázslatosan szól. Az egyik legszebb billentyűs hang amit mutatni tudok lemezről.



Ide tartozik a kép, amely minden Alpha ’tartozéka’, a részletekből készül a borító, az egész kép mindig látható a belső borítón, adatokkal, hogy miért is kell egy kép ide?, nos, ez az egész az Una Musica – Una Pictura elv szerint felépített dolog, mely régizene esetén különösen fontos, vagyis, milyen is volt, amikor a művészetek alapja teljesen ugyanaz volt, legyen szó zenéről, építészetről, vagy egy festményről. 



Ezen a lemezen egy Isaac Oliver miniatúra szerepel; elöl egy részlet, belül egy pici részlet felnagyítva, alakok egy parkban, arcuk látszik, kicsit elnagyolva, a hátsó borítón, az egész képen előszörre alig lehet megtalálni, na, a hidegzuhany akkor következik, mikor ott az eredeti mérete, 11,7×8,3cm, vagyis a belső borítón az egész kép eredeti méretben van, így azok az arcok mérete kb. 1mm, hát, kalapomat megemelem…



A zene, az maga a gyönyörűség; válogatás a 16 sz.–i Anglia dallamaiból; ezek nagyrészt már akkor anonim művek voltak, eredetük homályba vész. Ott a híres út-re-mi-fa-sol, melyre sok szerző írt variációt, már akkor sem tudta senki, honnan jött. Meghallgatva mai korunkban, egy lant-theorba csere pl. basszusgitár-gitárra, simán elmenne egy kortárs jazzdarabnak. Vagy akár ez az In Nomine. Tökéletes.


A kidolgozottság teljesen analóg a miniatúrával. Minden részletre figyeltek, mert minden részlet fontos. És ahogy közelebbről nézzük, egyre több finomság látható, a variációk újabb és újabb formája tűnik fel; amikor hátrébb lépünk, ismét a nagyobb keretet halljuk.
A lant önmagában egy helyes spektrumú hangszer, akár a viola da gamba. Így amikor lant-consort a felállás, teljesen más metafizika szerint történnek a dolgok, mint a későbbi zenékben, ahol a pengetősök sima kíséretté silányodnak vissza. Itt még teljes értékűek a szólamok, sok uniszónó, kevés a basso-continuo kitámasztás, még a Reneszánsz polifónia szellemiségében járunk, ahol nincs individuum-betörés, olyannyira, hogy egy húr előtérbe állítása majdhogynem illetlenség lenne. 



De akkor mi van a szóló lant-részekkel, illetve művekkel?, a válasz ott a szemünk előtt, csak rá kell nézni a hangszerre, és látható, hogy a húrok kúrusokba szervezettek, vagyis dupla, olykor tripla kiosztásban. Tehát már egyetlen pendítés harmóniát ad, így érthető lesz ez a különleges melodikusság.

Az előadók nagy kedvencek, sok minden olvasható róluk.



A hangminőség egy Alpha esetén mindig rendkívül jó, itt sincs másként; kicsi rendszereken is nagyon jól szól, annyira, hogy felfelé haladva alig-alig van különbség, inkább az élethűség lesz egyre nagyobb. Ez nincs mindig így; van olyan Alpha, ahol a hifi szerepe alapvető, úgymond megkerülhetetlen; ez most akár furcsa is lehet, mert a hangmérnökgárda az ugyanaz. 




Az Elizabeth-kor Anglia zenei kultúrájának egy különösen meredeken felfelé ívelő szakasza volt. Sőt. Ebben az időszakban vált Britannia igazi világhatalommá. A miértre sokan sokféle választ adtak, pl. I. Erzsébet személyisége, kultúraszeretete és rendkívüli politikai érzéke. 

De azért emlékszünk, hogy honnan is származott, kiből-miből is lett? 



Emlékszünk még a gyönyörű zöld kézelős udvarhölgy és a lantos király óriási nagy szerelmére?

És a folytatásra?

Igen, valóban.
Love is strange.






________________________
Képek:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11