2017. november 12., vasárnap

Az Óra és a Lant – Attaingnant zenéje









A tengerészeti navigáció a GPS megjelenéséig egyetlen fontos tényezőn múlott, egyetlen műszeren. Ez döntötte el a régi időkben, hogy a Brit Királyi Flotta lett a tengerek uralkodója, ez pedig átrendezte a kereskedelmi útvonalakat és meghatározta a későbbiekben az egész világ felosztását.
Ez a műszer, bármilyen meglepő, az óra volt. 


Szakszóval, a tengerészeti kronométer. Az általa mutatott pontos idő volt az egyetlen módszer, amellyel a földrajzi hosszúságot meg lehetett határozni, vagyis azt, hogy az adott szélességi körön éppen hol hajózunk.


A kikötőből kihajózva a fedélzeti mechanikus órák pontatlanok voltak. Hogy miért?, mert a legegyszerűbb és mai szemmel nézve elképesztő pontosságú ingaórák a tengeren használhatatlanok voltak, a rúgós szerkezetű órák pedig annyira egyenetlenül jártak a hosszú út során, hogy majdnem a 19. század jött el, mire a Harrison előállt végre egy olyan órával, amely leszorította a navigációs hibát 15 km alá. 

Emlékszünk, ugye, hogy az Egyenlítőnél 1 másodperc hiba 460 métert jelent?


Hogy ez nagy találmány volt?, szerintem igen, főleg, ha ránézünk a mai svájci COSC szabványra, amely –4 és +6 másodperc napi eltérést enged a mechanikus kronométereknek.
Igen, egy 20 milliós Patek Philippe ennyit tud az űrkorszakban… egy 50 centes kínai kvarcóra kb. 200-szor pontosabb…


A pontosság-verseny akkoriban az egész óraipart felhúzta, zseniális találmányok születtek az egyenetlenségek kiküszöbölésére. Ilyen volt a tourbillon szerkezet, egy ide-oda billegő és közben forgó piciny alkatrész, amely bonyolult volt, de a zsebórákat a fenti kronométer-klubba repítette. 
A szó forgószelet meg örvénylést is jelent.



Az, hogy innen a zenére kapcsolódjunk, kell az a kifejezés, hogy áthallás

Az áthallás az elektronikában egy mérhető paraméter, egy jelalak felbukkanása egy másik vezetőben. 
A pszichológiában Freud könyveket írt tele, hogy miért hallunk helyzetekben adott szavakat, amelyek nem is voltak ott. 
A nyelvi áthallás is olyan, mint az előzőek, a hasonló szóalakok különböző jelentésmezőkben történő ugrása.


A tourbillon erős áthallása a tourdion. Annyira, hogy nagyon sokan összekeverik a kettőt. A Tourdion egy régi francia tánc, amely szintén forgatós, az eredete teljesen ismeretlen. Első nyomtatott megjelenése 1530 körüli, Pierre Attaingnant volt az első francia kiadó, aki kötetbe rendezte az akkori slágereket, így ezt is, rengeteg utasítással megtűzdelve a lant játékmódját illetően. Ő maga nem bizonyos, hogy zenész volt, de a kalligráfiához bizonyosan értett.
Ebből a száznál is több lantdarabból válogatott Hopkinson Smith, és egy olyan lemezt készített, amely sokak szerint a legjobb lett az amerikai születésű pengetős-fenomén albumai között.



Háromféle lantdarab található a lemezen: 
Átiratok egyházi vokális művekből, itt egészen régi, Josquin korabeli többszólamú miserészletek is felbukkannak. 
Prelűdök, a név kicsit megtévesztő, ezek teljesen szabad fantáziák, majd Dowland-nél lesz sok ilyen, 100 év múlva. 
És táncok, amelyek mindig, minden korban népszerűek voltak, eredetük homályba vész.

A Tourdion általában a La Magdalena gyors tempójú része, ez a La Magdalena.a leghíresebb és a legkorábbi Bassa Danza.


Kicsit esetlenül kezdődik, olyan lerágott-reneszánsztáncosan. De két dolog rögtön feltűnik. Az a hihetetlen gördülékenység, ahogy Hopkinson Smith játssza. Meg az a furcsaság, hogy néhol több szólamú, máshol meg csak sima basszusvonal az alsó kíséret. Ez az ál-polifónia, nagyon jellemző a korszakra; a basso continuo, az még nem volt feltalálva, Caccini előtt járunk 70 évvel.
Mert ez a La Magdalena igazából egy négyszólamú chanson; hogy még előtte mi volt, meg honnan jött, azt már nehéz megmondani.
Aztán a harmadik versszak, itt a tourdion, nagyon gyors a tempó, díszítés díszítés hátán, ahogy itt játssza, az nekem az elképesztő kategória. Egyszerűcske dallam? Tessék csak kipróbálni egy gitárral, az alapakkordokat összekötni, hogy mekkora kínlódás lesz belőle...



Meg itt a track 10., egy gyönyörűség.
Az alsó 'álszólam' , a zongorabalkéz, nagyon különleges.
A furcsaság?, hát az, hogy több hallgatás után úgy tűnik, mint a La Magdaléna egyik nagyon szabad fantáziája.


Hopkinson Smith azt írja, hogy némelyik dallam a hallgatóságra különös hatással lehet, musical semi-intoxication, mondja, tehát amolyan zenei mérgezettség-féle, bekerül a testbe, és az ismétlések láncolata, mint valami szonda, egészen mélyre beviszi, egészen a csontokig, ott rezeg még napokig. Aztán, hogy a tudattalan mélyében hogyan dolgozik tovább, azt már nem lehet követni.


A modern luxusórák mechanikája nem igényelné a tourbillont, azóta van már sokkal egyszerűbb és olcsóbb, és legfőképpen hatékonyabb megoldás a kiegyenlítésre. 
Mégis beleteszik. 
Annyira, hogy olykor átlátszó betétet illesztenek az óraházba, hogy látható legyen ez a pici remekmű.  


Presztizs-komplikáció, ezt mondják a szakértők. Olyan, mint az autókban a 8 hengeres motor, a lóerő fokozására teljesen felesleges, cserében a bonyolultság miatt óriási a meghibásodási lehetőség.


Tudunk még példát?
Egyet biztosan. 
Pont ez a lemez. Ahogyan Hopkinson Smith játssza. Egy valódi presztizs-komplikáció. Mert lehetne sokkal lassabban is, a dallam átjönne, kevesebb díszítést pedig jóval könnyebb lenne lejátszani. Úgy tűnik, értelmetlenül cirádás ez a pengetés-akrobatika, nagyon sérülékeny a játék.
De tényleg?
Aki kézbe fogott már valaha tourbillonos luxusórát, ki fogja nevetni ezt az értetlenkedést. Mert itt nem a pontos időről van szó, hanem valami jóval többről.


Valami olyasmiről, ami a nyolchengeres motor hangjában benne van.
Vagy egy sor kiültetett virágban, a céltalan és önzetlen szépségükben.

Valami olyan esztétikai és művészeti többletről, amely kilóg a szokásos szürke-célszerű és pénzre átváltható dolgaink kereteiből.


Valami, ami ebben a lemezben benne van.





Feltétlen, módfelett ajánlott. 










__________________________
Képek:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14